Rólam
Én is voltam ott, ahol most te vagy.
Alapvetően közgazdász vagyok, de az sohasem volt az, amit szívből csináltam. Kellett egy „jó szakma”, ami anyagi biztonságot ad.
Gyerekként ez hiányzott, és megesküdtem, hogy felnőttként megteremtem magamnak..
Amikor már volt terem gondolkodni, megcsináltam a pszichológia szakot — nem tudtam még, mi lesz belőle, csak tudtam, hogy érdekel, és én magam is csak profitálhatok belőle. Aztán jött a coaching, és abban éreztem: ez az.
Kísérni, támogatni embereket egy-egy nehéz helyzetben. Főleg a váltásokban.
Mert én is kiégtem. Én is ott álltam, ahol nem tudtam válaszolni arra a kérdésre: „Mit szeretnél csinálni?”
Tudom, milyen nehéz elindulni. Tudom, milyen az, amikor még magadnak sem mered bevallani, hogy mit szeretnél.
Ezért csinálom ezt. Hogy megadjam neked azt az önbizalmat, ami nekem is kellett — hogy bele mert vágni abba, amiről talán még csak álmodni sem mertél.
Az első nagy kilépés
Első generációs értelmiségiként hagytam ott életem első egyetemi képzését. Egyszerre éreztem szabadságot, kudarcot, szégyent és félelmet.
Tudtam, hogy kikerülök egy szorongató helyzetből — de féltem, hogy a családom, akik annyira büszkék voltak rám, csalódnak bennem. Szégyelltem, hogy annyira hittek bennem, én mégsem szerzek diplomát. És féltem az újtól, az ismeretlentől.
Ma már tudom: ez volt az első lépés a saját utam felé.
A második nagy kilépés
Az volt a legnehezebb, hogy akartam, hogy működjön. Mert jó voltam benne.
Gyakornokként kezdtem, és őt év alatt felelősségteljes pozícióba kerültem. Minden nap tűzoltás volt, folyamatos készenlétben éltünk — és én ebben jó vagyok. A problémamegoldásban, a nyomás alatt teljesítésben.
De egy idő után felismertem: a munka az életem minden területére rányomta a bélyegét. Még az egészségemre is. És ez volt az a pont, ahol tudtam, hogy váltanom kell.
Hogyan dolgozom veled
Figyelmesen meghallgatlak. Nem tanácsokat adok, inkább megerősítést. Azt, ami ahhoz kell, hogy elhidd: képes vagy rá.
Néha egy kis humorral oldjuk a feszültséget, mert nem kell mindig komolyan venni magunkat.
A fókuszban mindig te leszel. A saját belső hangod. Mert legtöbbször nem az a baj, hogy nem tudod mit akarsz — hanem hogy a fejedben annyi a külső vélemény, elvárás és negatív hang, hogy a sajátodat már alig hallod.
Ezen dolgozunk együtt. Addig, amíg újra te leszel a leghangosabb a fejedben.